27. fejezet


A doktor szép lassan és tagoltan beszélni kezdett.

- A műtét közben komplikációk léptek föl, ugyanis a golyó a véráram segítségével a szív artériájában megakadt. Ez megnehezítette a műtétet, mert a szív körüli artériák…

- Mondja már! Él még? Túléli? – vágtam közbe.

- A szíve elég gyenge, de sok pihenésre és gyógyszerekre van szüksége. Ha ez mind meglesz neki, és fogni fogja a kezét, nagy esélye van a felépülésre, de kérem, az Önök érdekében készüljenek fel a legrosszabbakra. – mondta a doktor.

- És most mi lesz? – kérdezte Elle. Valahogy mindig tudta, hogy valami még van, amit a doktor nem akar elmondani.

- A műtét közben egy artéria elszakadt, ezt elvileg tudják. A vér megtöltötte a tüdejét, és roncsolta a légcsövét. Egyelőre gépek lélegeztetik, és ez súlyos következménnyel lehet a légzésre. Előfordulhat, hogy többet nem lesz képes magától lélegezni. Erről majd, csak ha eszméletéhez tér, akkor fogunk tudni többet mondani. – mondta az orvos. – Ki szeretne bemenni hozzá? – kérdezte az orvos. Én szerettem volna, de megígértem Em-nek, hogy azonnal szólok neki, ha lesz valami. Elle megérezte, hogy valami másra gondolok.

- Majd Jason bemegy. – mondta az orvosnak, majd hozzám fordult. – Felhívjam Emmát? Neki ígérted meg? – kérdezte. Én csak bólogatni voltam képes.

Az orvos elvezetett egy folyosóra, és beöltöztetett steril ruhába, és bevezetett egy szobába. A szoba közepén ott feküdt az én szerelmem, az én életem, és mióta ismerem most tűnt a legtörékenyebbnek. A bőre olyan sápadt volt, hogy rossz volt ránézni. Az arca beesett és lila karikák voltak a szeme alatt. A teste vékony, úgy tűnt, hogy sokat fogyott mióta utoljára láttam. A testéből mindenfelől csövek lógtak ki. Az egyetlen hang, a szívritmusának a hangja volt a gépen. A szíve egyenetlenül vert. Úgy vert összevissza, mint ahogy a kismadárka repül a ketrecében. Odaléptem az ágy mellé, és legszívesebben addig szorítottam volna, amíg össze nem törik, persze csak képletesen. Igazából hozzáérni is alig mertem.

- Én elmegyek, mert vár egy betegem. Kérem ne nagyon érjen hozzá, csak a kezét fogja, mert a csövek elmozdulhatnak. Ha bármi gond van, nyomja meg ezt a gombot és azonnal itt termek. – mutatott egy gombra, majd kiment.

A kezét akartam megfogni, de amikor ránéztem a csőre, ami a szájából jött ki rám tört a sírógörcs. Még a rendőrség sem tudja, hogy ki tehette, de engem gyanúsítanak. Nem hiszik el, amit mondtam. Csak elmondtam, hogy mi történt.

Már 2 órája ültem bent az ágy mellett. Fogtam Ley kezét. Nem akartam elengedni, de Elle kopogtatott az üvegen. Elég ideges fejet vágott. Kimentem hozzá.

- Mi a baj Elle? – kérdeztem rémülten.

- Azt hiszik én tettem. – a mondat vége sírásba torkollott. Én megöleltem.

- De miért? – kérdeztem felháborodva. Tudtam, hogy nem Elle volt. Nem lenne képes rá, és szereti Ley-t. A barátnője, ráadásul már egyszer segített rajta. Amikor megölték az anyukáját.

- Megtalálták a pisztolyt. Apa pisztolya. És az én ujjlenyomatim vannak rajta. – a vállamba temette az arcát, és zokogni kezdett.

- De hogy lenne rajta az ujjlenyomatod? És apa pisztolya? Az meg, hogy lehet. Ezt nem értem. Még ő sem tenne ilyet. – Vagy mégis? Ismertem őt, és nem egy jó ember, de hogy öljön… Azt azért nem tudtam elképzelni róla. És Elle ujjlenyomata hogy került rá? Utálta azt a pisztolyt. Sőt, az összes pisztolyt, meg fegyvert utálta.

- A múltkor, amikor Ley-vel idejöttetek és rám bíztátok Emmát, ő eljött Ley-hez. Ez a pisztoly volt nála. Amikor meglátott elmosolyodott, és azt mondta, hogy új tervem van. Ezt így suttogta érted? Nem tudtam, hogy fontos lehet. És azt mondta, hogy fogjam meg a pisztolyt és fogjam rá. Ellenkeztem. Jason, én nem akartam megfogni, de azt mondta, hogy lelövi Emmát. Úgyhogy megfogtam, mintha le akarnám lőni. És azt mondta, hogy köszi kicsim, kivette a kezemből a pisztolyt és elment. Én nem tudtam, hogy erre gondolt, hogy erre kellett neki a pisztoly, meg az ujjlenyomatom. – sírta.

- Sssh, nem lesz semmi baj. Megoldjuk. Biztos, hogy nem te voltál, biztos találnak bizonyítékot. – nyugtattam. Akármennyi bizonyíték szól majd Elle mellett, és akármilyen egyértelmű lesz, hogy ő volt, én akkor is tudom, hogy nem, és hogy apánknak köze van hozzá. De még hogy! És ha megtudom, hogy az ő műve… A gondolatmenetemet egy kiabáló nővér szakította meg. Majd jött még egy, és még egy és még egy. Majd egy orvos, aki nagyon ismerős volt. Egy szoba felé rohantak. Magamban mosolyogtam, hogy Ley már túl van a nehezén. Vagyis nem ezt mondta az orvos, de biztos, hogy nem lesz semmi baja. Elle még mindig a vállamon sírt, én meg nyugodt voltam. Egy férfi állt a szoba előtt. Ami azt illeti nagyon ismerős volt. Szegény. Hirtelen felismertem. Ő az egyik rendőr! Mit kereshet itt? Nem hozzám jött, mert akkor már elindult volna felém.

- Én szerintem megyek, mert itt vannak a rendőrök. Ki tudja nem akarnak-e elkapni. – mosolygott, bár nem az öröm miatt. Csak reflex volt. Mindig mosolygott egyet a mondat végén.

Elindultam Ashley szobája felé, amikor észrevettem, hogy az összes nővér, akit láttam rohanni ott volt bent, még az orvos is. Körbeállták Ley-t. Elkezdtem gyorsan felvenni a steril ruhát, majd berohantam.

- Kérem Mr. Summer, menjen ki. Nem szabadna itt lennie. – mondta az orvos, akit szintén felismertem. Ő is a rendőrségről volt. Az előbb nem ez az orvos beszélt velem, de hasonlított rá. Mikor odanéztem az ágyra, láttam, hogy ott van közöttük Lisa is. Megijedtem.

- Jason, nagyon örülök neked. Tudtad, hogyha kivágod egy ilyen hatalmas istennő szívét, akkor a szívéből ki tudod nyerni az erőt, amivel elfoglalhatod a világot? Gondolj bele, hogy te irányítanád az egész világot. Minden embert. Illetve nem is te, hanem én fogom, de azért elképzelheted. – mondta Lisa, majd felemelte a kést. Az orvos lefogott. Lisa döfésre készen volt, amikor Asley szeme szinte kipattant.