Hirtelen megszállt az ihlet, és nem bírtam várni, megírtam az újabb fejezetet. Remélem tetszik. Egy kis spoiler.xd  : visszatér a régi, megszokott szemszök, ASHLEYé. Vagyis Ashley nem halt meg. Más gondja vannak . Remélem tetszik, és folyamatosan olvasátok és izguljátok végig a két történetet. :)

29. fejezet


Ashley

Jézus, ki lehet ez? Itt ült az ágyam mellet, fogta a kezem. Pedofil? Valahol itt kell lennie a nővérhívó gombnak. Áh, megvan.

- Valami gond van? – kérdezte a hang. Gondolom egy nővér. Valószínű. Istenem, mintha elmebeteg lennék.

- Egy férfi itt ült az ágyam mellett és fogta a kezemet. Leütöttem, és most nincs magánál. Nem ismerem. Lehet, hogy pedofil. Ideküldene egy biztonsági őrt? – Jézus. Elég lett volna annyi, hogy küldjön egy őrt. Minek meséltem el?

- Öhm… persze, máris küldöm. – mondta, majd két perc múlva egy őr jelent meg.

- Miért hívott, kisasszony? – kérdezte a szexi pasi. Ó, nem. Nekem van pasim. Jason. Vajon miért nincs itt? Biztos tudja, hogy kórházban vagyok. És tudom, hogy itt volt pár nappal ezelőtt. Nem hagyna itt csak úgy. Vajon most eszik, vagy mit csinál? Remélem nincs semmi baja.

- Nem mesélte el a nővér? – nemet intett a fejével. – Hát felkeltem és ez a pasi ült mellettem, illetve aludt és a kezemet fogta. Nem ismerem őt, és megijedtem és leütöttem. Lehet, hogy pedofil. – mondtam, mint egy buta szőke nő. Miért nem tudok rendesen beszélni?

- Nyugodjon meg, kisasszony. Ki kísérem a férfit, és idehívom az orvosát. Már nagyon várta, hogy felébredjen. – mondta, kivitte a pasit, aki idő közben kezdett magához térni. Kicsivel később az orvosom lépet be, egy megkönnyebbült mosollyal az arcán amint meglátott.

- Hogy van Ms. Black? – kérdezte izgatottan.

- Jól, kicsit furán áll a hajam, meg jól esne egy forró fürdő, de nagyon jól. Jason, a barátom felszívódott. – meséltem. Szintén úgy, mintha valami buta szőke nő lennék. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem tudok rendesen beszélni. Mintha a szám nem lenne összekötve azzal, amit gondolok, és ki akarok mondani. Mintha miközben a számhoz jut az, amit mondani akarok, átalakul, hogy ki tudjam mondani. Mintha a szókincsem kisebb lenne.  Mintha azok a szavak, amikre tudok gondolni, azokat képtelen lennék kimondani. Megvan. Olyan mintha egy kisbaba lennék. Képtelen vagyok úgy kimondani a dolgokat, ahogy azokat szeretném. Jézusom, visszafejlődök! Pár könnycsepp gurult végig az arcomon.

- Valami gond van? – kérdezte aggódva az orvos.

- Miért nem tudok rendesen beszélni? – sírtam. Az orvos értette, hogy mire gondolok.

- Mert az agya sokkos állapotba került, és egyelőre nem tud helyreállni, mert a teste… a teste egy másik problémát próbál orvosolni és nincs ereje visszaállítani az agyát normálállapotba. Nem kell megijedni, nem marad ez így, ez teljesen normális. Hol van a barátja, Mr. Summer? Ő már tudja, hogy jól van? – magyarázta, és tudtam, hogy kicsit számára primitíven lett elmondva, hogy megértsem, és ne ijedjek meg jobban. Kicsit meg is nyugodtam.

- Na, látja, őt nem tudom, hol van. Talán elment eszik. – egyre idegesítőbb… - de ne kérdezz többt, nem beszélek. – mondtam sértődötten. Nagyon idegesítő, hogy tudom, hogy helytelen a mondat, de képtelen vagyok helyesen kimondani.

- És minek kellett a biztonsági őr? – kérdezte aggódva.

- Fuuh, még egyszer el kell mesélnem? Na, egye-fene. Itt ült mellettem, az ágyam mellett és a feje is az ágyon volt, és a kezemet fogta és én nem ismertem őt, és sikítottam és leütöttem. Azt hittem pedofil. – mondtam. Minél többször meséltem el annál több részletet sikerült kimondani, de a nnál értelmetlenebbül.

- Pedofil? Ms. Black. A pedofilok a kislányokra vadásznak. Maga közel sem mondható kislánynak. És biztos, hogy nem ismerte az a férfit? – kérdezte. Éreztem, hogy valami nem akar elmondani. Vajon mit? Fogalmam sincs. Még tippem sincs. Megcsörrent a doktor csipogója. – Sajnálom, de mennem kell. Pihenjen le, és ebédidőben menjen le az ebédlőbe. És ne aggódjon, nem engedünk pedofilokat a közelébe. – nem azt ígérte meg, hogy azt a pasit nem engedi a közelembe, hanem, hogy pedofilokat nem. Valószínűleg nem pedofil, de szerintem több van a dolog mögött. Mindegy, valószínűleg majd megtudom. Volt egy ilyen érzésem. Visszafeküdtem az ágyba, mert hirtelen rám tört a fáradtság. Elaludtam, de 2 óra múlva egy nővér keltett, hogy ebédidő van. Lementem ebédelni. Az ebédlő tágas és egyszerű volt. Leültem egy asztalhoz és egy pasi leült mellém.

- Hogy vagy? – kérdezte.

- Te vagy az aki az ágyam mellett ült. Akit leütöttem. – ez nem kérdés volt, hanem kijelentés.

- Igen, elég nagyot ütöttél Ley. – mosolygott. Csak a barátaim neveztek így. Senki más nem is ismeri ezt a becenevet. Mindenki kérdezi, hogy ez milyen név.

- Te miért hívsz így? –kérdeztem kétségbe esve.

- Nem ismersz meg? – kérdezte sértődötten. Sürgősen meg kell keresnem Jasont, hogy eltávolítsa a közelemből. Egyre jobban idegesít, hogy nyomul.

- Nem, de ha már így ideültél és értem aggódsz, bemutatkoznál? – mondtam flegmán. Kezdek újra értelmesen beszélni.

- Tényleg nem ismersz meg. Én vagy az, Jason. – mondta és kiesett a kanál a kezemből.