Íme a 19. fejezet.
19. fejezet
A kórházban nem kellett bent maradnom, de kaptam gipszet, így még csak sétálni sem sétálhatok. Eléggé rossz, mert el akartam menni Nicol-hoz. Azokat a távolságokat, amiket kétlábon kellett volna megtettem, Jason kezében töltöttem. Szerencsére elbírt. A kórházba elkísért a nővére Michelle is, aki nagyon emlékeztetett valakire, de fogalmam se volt, hogy kire. A kocsiban némán ültünk. Igazából én meg voltam sértődve Jasonre, hogy úgy elfelejtette, hogy létezem. De végül Jason megtörte a csendet egy idióta kérdéssel.
- Ley, haragszol rám valamiért? – kérdezte.
- Óh, nem. Miért haragudnék? Egyáltalán lenne rá okom? Hm… Had gondolkozzak. – mondtam, majd az ablak felé fordultam.
- Ez most gúnyolódás volt? – kérdezte tőlem.
- Ne legyél már ekkora idióta, Jason. – mondta Michelle, és én egyre jobban kezdtem megkedvelni.
- Miért haragszol? – kérdezte tőlem Jason.
- Minek ismételjem magam? Miért haragudnék? De, várjál! Neked feltűnt, hogy itt vagyok? Hm… ennek örülök. – majd ismét elfordultam.
- Nem tudom, mit csináltál Jason, de látom makacs a barátnőd. – mondta Michelle, de nem sértésnek szánta. Csak ami a szívén, az a száján. – És mivel foglalkozol Ashley? – kérdezte tőlem.
- Hát… iskolába járok. – válaszoltam. – De beszoktam segíteni egy állatorvosnak. Meg ha nincs elég nővér, akkor bejárok műtőssegédnek.
- Az tök jó. Amúgy, Jason. Kirúgtak az albérletemből. – fordult Jason felé Michelle.
- Jajjj… Elle, mit csináltál??? – kérdezte.
- Hát… igazából én semmit. Az egyik szomszédom utált és azt panaszolta el a gondnoknak, hogy hangoskodom, és hogy folyton a falat verem. Nem tudom, nem gondolt bele a gondnok, hogy milyen idióta megy oda a falhoz és csak úgy elkezdi verni? Namindegy. Szóval, Jason mehetek hozzád? – kérdezte.
- Nem tudom. Elle, meg kell beszélnem a dolgot Ley-vel, mert látom most nem hajlandó erre. – majd jelentőségteljesen felém pillantott. Nem volt kedvem beszélni vele se most se később. – És még össze is kéne pakolnom. Meg helyet kéne csinálnom neked. Ami kb. 1 hét.
- Ha van kedved, hozzám jöhetsz. Nálam van még bőven egy hely, nekem nem kéne pakolgatnom semmit. – mondtam Michelle-nek.
- Látom Jason, nem igazán akar beszélgetni veled a barátnőd. Nekem megfelel, ha Jasonnek nem gond. – mosolygott.
- Tehetnék ellene? – kérdezte tőlem, mielőtt válaszoltam volna, Michelle elintézte.
- Nem. Úgyhogy álljunk meg az albérletemnél. Ma van a határidő, úgyhogy gyorsan felugrok a cuccaimért.
Mikor odaérkeztünk Michelle egyedül felment a cuccaiért és mondta, hogy lehet, hogy egy kicsit tovább tart, mert még körbenéz. Amíg vártunk rá, egyre éhesebb lettem. Jason épp egy szendvicset majszolt mellettem, és a hasam olyan hangosan korgott, hogy Jason is meghallotta.
- Kérsz, Ley? – kérdezte, én meg még mindig vérig sértve válaszoltam.
- Észrevettél? Nem, kösz.
- Tényleg nem tudom mi a bajod. Nincs kedved elmondani? - kérdezte idegesen.
- Tényleg érdekel? Elmondom. Tegnap este, amikor a haverjaid felköszöntöttek, csak úgy ott hagytál, mintha nem is léteznék. Mintha örülnél neki, hogy nincs az a kötelességed, hogy ott vagyok és tartanod kell magad, hogy nem mindegy hogy kit nézel meg és kivel vagy. – szinte sírtam, de visszatartottam.
- Nem akartalak megbántani. Fel sem tűnt…
- Fel sem tűnt, hogy létezek. Na így hogy kimondtad, így mostmár legalább nem csak beképzelem magamnak. Kösz szépen. Finomabban is közölhetted volna.
- Mit?
- Hogy szakítani akarsz. Hogy nem kell neked ez. Hogy… - a mondatot már nem tudtam befejezni, mert Jason megcsókolt.
- Nem akarok veled szakítani. Csak hirtelen… Na jó, tényleg megfeledkeztem rólad.
- Szerintem egy kicsit szünetelnünk kéne. – vágtam közbe. Hát nem igazán sikerült kiengesztelnie. Sőt… Még jobban megbántott.
- Én nem akarok szünetelni.
- Hát akkor mit akarsz? – kérdeztem.
Választ nem igazán kaptam, de mire Michelle megérkezett vagy 60 féle végződése lett a veszekedéseknek.
- Úristen. Ekkora a gáz, srácok? – kérdezte, amint meglátott minket.
- A kanapén vagy az ágyamban aludnál szívesebben? – tereltem el a kérdést.
- Szóval nagyon nagy a gáz. Nem baj, majd egy romantikus vacsi megoldja. Majd mindent megbeszéltek, és kész. - próbálta menteni Michelle a hangulatot.
- Szakítottunk. – mondtuk egyszerre Jasonnel.
