33. fejezet

Elég fura volt Jason és az anyja reakciója. De nem akadályozták meg, szóval itt ülök, egy buszmegállóban és egy öreg nénivel beszélgetek. Mint a Forrest Gumpban, csak most ő kérdezget az életemből.

- Miért sír, kislány? – kérdezte. Ez vicces. Kislánynak hív, de magáz. Ha én azt elmesélném neki. Szerencsére a kérdésére nem kellett válaszolnom, mert megérkezett a buszom. Habár, igazság szerint nem vártam semmilyen buszra, de ha már itt van, akkor jó ez is. Felszálltam. Nem volt senki a buszon, csak néhány részeg ember. Ha tudtam volna repültem volna, állni se mertem, nemhogy leülni. Most nem tudom, mi lenne a legjobb. Illetve, de. Meghalni. Jó lenne minden gondnak így véget vetni, de az öngyilkosságot mindig is elítéltem. Senkinek sincs olyan rossz élete, hogy megfossza azt magától és senki sem lát a jövőbe, hogy tudja, érdemes-e még élnie. Egy hang felébresztett a gondolkodásból.

- Hölgyem, sajnálom, de ez a végállomás. – mondta a buszvezető sajnálkozva. Bólogattam, leszálltam és visszaültem a néni mellé.

- Tudja, elnézését kérem, ha untatom. – mondta a néni.

- Jaj, dehogy. Én sajnálom, hogy bunkó voltam. – szabadkoztam.

- Mi a probléma? Családi? Barátok? Férfiak? – kérdezte aranyosan.

- Férfiak… És jómagam. – sóhajtottam.

- Ó, ne aggódjon. Elmúlik. De ha az ember szerelmes, nem szabad feladnia azt. Ha valakit szeret az ember, akkor nem szabad elfutnia előle. Főleg nem, ha tudja, hogy viszont szeretik. Az egy kincs. Meg kell becsülni. – mosolygott. Eszembe jutott Jason. Valami szomorúság volt a szemében, amikor eljöttem, de nem foglalkozott vele. Talán csak tettette. – Tőle jössz igaz?

- Igen.

- Akkor ne vesztegesd az időd, rohanj hozzá és mondd meg neki, hogy szereted. És ha azért vagy itt, mert megbántott, akkor ezt is mondd el. De ne hagyd elveszni a szerelmet, mert nagyon nehéz találni olyat, aki szívből szeret. És akit te is szeretsz. – tanácsolta.

- Akkor, ha megbocsájt, lenne egy elintézendő dolgom. – mondtam. – Áh nem, hogy is gondolhatom. Ő nem is szeret. Vagyis, eddig szeretett, de ma… Csak úgy hagyta, hogy eljöjjek, ráadásul az amnéziám… Lehet, hogy ezért szeretett ki belőlem, mert agyilag nem vagyok ép. Lehet, hogy ezért hagyta, hogy elmenjek, mert nem lett volna szíve elküldeni. – sírtam.

- Ley, én szeretlek és nem az amnéziád miatt hagytalak elmenni. Hanem mert egy idióta vagyok. – mondta a hátam mögött Jason. Megfordultam és láttam az elemlámpát a kezében. Mintha keresni indult volna. Engem. Mondjuk nem a legközelebbi buszmegállóba ültem, hanem mint kiderült, egészen a végállomásra sétáltam el.

- Jason… Én… Megértelek, hogy nem akarod, hogy rontsam a levegőt. Megértelek, ha a lányod miatt nem akarod velem ezt. Én megértem, hogy ő fontosabb, mint én. – a lányod szót meglepően nehezen tudtam kimondani.

- Ley, hm… - nehezen találta a szavakat. – Én tényleg Lily miatt hagytalak elmenni. Láttam, hogy nagyon nem szeret és gondoltam, ha elmész mindkettőtöknek jó lesz. Ő a lányom, de… te meg az, akibe szerelmes vagyok. Nagyon. – küszködött a szavakkal.

- Akkor minek jöttél utánam? – kérdeztem. – Felhívhattál volna, és úgy is elmondhattad volna. Megbeszélhettük volna, hogy találkozunk egy héten egyszer és kész. – mondtam ingerülten.

- Lily-nek köszönd, hogy itt vagyok. Mikor elmentél lejött, és megkérdezte, hogy hol vannak a cuccaid. Mondtam neki, hogy elmentél, és meglepően reagált. Elkezdett sírni, és azt mondta, hogy végre találtam egy értelmes lányt, akivel képes lenne együtt élni, és talán még szeretné is. Ez neked semmit se mond, de ez nagyon nagydolog az ő részéről. Azóta nem szerette egy barátnőmet se, amióta megszületett. Nem tudom mit mondtál neki, de elhitte neked, hogy nem akarsz a pótanyja lenni, csak a barátja, vagy éppen amire szüksége van. Csak az anyukája nem. Ő hitt neked, ami nagydolog. Azt mondta, hogy sürgősen hozzalak vissza. – monda Jason.

- És csak miatta akarsz vissza hívni? – kérdezte sértődötten.

- Nem. Azért is, mert szeretlek. – mondta, mire felálltam, és kezdtem összeszedni a bőröndömet a földről. – Visszajönnél és maradnál, amíg meg nem oldódnak a dolgok? – kérdezte.

- Hát, egy próbát megér. – mosolyogtam kelletlenül. Jason odajött, és megcsókolt.

- Na látja, kislány. Mondtam, hogy a szerelmet becsülje meg. Be fog ez válni magának, kedves ez a fiatalember. – kacsintott a néni.

Az út, amíg visszaértünk a házig némán telt. Így, hogy figyeltem az időt, és nem tombolt bennem az adrenalin, feltűnt, hogy háromnegyed órára voltam. Amikor megérkeztünk mindenki aludt. Felmentünk Jason szobájába és ledobtam a bőröndöt. Elmentem lezuhanyozni, és Jason bejött. Bejött a zuhany alá és szó szerint letepert. És én élveztem.