Meghoztam a kövi fejezetet, és bocsi h késtem. Nem tudom milyen sűrűn fogok tudni fejezeteket hozni, mert egyrészt még írom őket, másrészt pedig suli van... :SS Szóval bocsi!

8. fejezet


A héten a boszi-suli nagyon szar volt, mert jól kellett viselkednem, nehogy kirúgják Nicolt. Ráadásul egy hét eltelt, de Jasont nem láttam, a telefonját nem veszi fel, és az ajtót sem nyitja ki. Lehet, hogy összejött azzal a csajjal, csak nem akar szakítani. Nem hiszem. Jason nem csinálna ilyet. Vagy mégis? Miközben a lehetséges eseteket vázoltam fel magamban, megcsörrent a mobilom. Megnéztem a kijelzőt, és láttam, hogy Jason az. Gyorsan felvettem, és hála a jó égnek Jason szólt bele.

- Szia, Ley! – a hangja nyugodt volt, ami idegesített. Semmi megbánás, semmi ilyennek a jele nem volt benne.

- Szia! Mégis hol vagy? – kérdeztem idegesen.

- Figyelj. Beszélnünk kéne.

- Igen, én is ezt várom már egy hete.

- Ley, ez nem olyan dolog, amire gondolnál. Nem hagytalak volna csak úgy ott.. De kaptam egy különös hívást és. Mindegy most. Fél óra és otthon vagyok. Találkozzunk és elmondom mi történt, de… - elcsuklott a hangja. – Majd elmesélem.

- Rendben.

Azzal rám csapta a telefont. Remélem semmi komoly nem volt.

Fél órával később megérkezett Jason nagyon nyúzottan, és rosszul nézett ki. Bementünk hozzá, adott egy pohár teát, és leültetett.

- Először is tisztázzuk azt, ami egy hete történt. Azt a nőt Lisának hívják, és ő az a volt barátnőm, aki miatt ide költöztem. – szünetet tartott, várta a reakcióm. Semmi furcsa reagálásom nem volt, szóval folytatta. – Azért jött, hogy visszaszerezzen.

- És akkor nem kellett volna könyörögnie? Én úgy emlékszem, hogy azt mondtad, hogy ő dobott. Akkor térden állva kellet volna csúsznia.

- Ley, sok minden nem tudsz rólam. – Hát még ő mennyi mindent nem tud rólam. – De Lisa megfenyegetett azért, hogy vele legyek. Ezért volt olyan magabiztos.

- Tessék? De mivel?

- Azzal, hogy bántani fog téged.

Ezen ledöbbentem. Hogy mivan? Engem? A szolgalányt?

- Engem? De hát engem csak egy szolgának nézett.

- Elmondtam neki mikor összejöttünk, hogy van barátnőm, mert kérdezte. De ő nem tudta, hogy te vagy az.

- Értem. És hova tűntél erre a pár napra? – jelenleg ez foglalkoztatott a legjobban.

- A szomszédunk kislányának autóbalesete volt és én is szeretem őt, és ezért rohantam el hozzá.

- Hány éves az a lány? – kérdeztem gúnyosan, bár nem lett volna megengedett ez a hangnem.

- 6. És Emmának hívják. Nagyon aranyos a nevelőapja eszméletlen állapotban fekszik és őt Gregory-nak hívják. És azért is kellett még oda mennem, mert Emma velem akart beszélni. Mással nem állt szóba.

Ezt nem értettem. Már az elején megakadtam. Emma, Gregory, örökbefogadás. Mi történt?

- Ley, hallod? – rázott vissza a valóságba Jason hangja.

- Milyen Emma?

- Monro. Emma Monro.

Azt hiszem megsüketültem. És talán agyvérzést is kaptam. Meg esetleg szívrohamot. De Emma jól van. Miért nem hívtak engem? Emma miért nem engem kért? Mondjuk, Emma nem igazán ismer. Valaki elkezdett rázni.

- Ashley? Jól vagy? – kérdezte aggódva Jason. – Mi a baj?

- Emma a kishúgom. – mondtam kétségbeesetten, és Jason ugyanígy nézett vissza rám.