Online Magyar Felirattal

Puxy nektek!

Mikor April-lel befejeztük a beszélgetést lementünk enni és Marie rögtön letámadott?

-Milyen veled Ian?

-Miért érdekel ez téged?- kérdeztem amitől Marie egy kicsit vörös lett.

-Nancy nyugodj le!- súgta a fülembe April.

-Persze le is tudok mikor kihasználnak.

-Remélem nem gond ha felmegyünk?- kérdezte April.

-Persze hogy nem menjetek nyugodtan.- válaszolta Marie.
-Mi ütött beled Nancy?
-Szerinted?
-Nem is biztos hogy ó volt az a nő!
-Erre nem tudok mit mondani.
-Nem mert igazat mondtam.
-April!- az egséz beszélgetés hirtelen veszekedésbe torkollott.Közben valaki dobálta az ablakot.Kinéztem és Ian volt az.
-Ian az.Most mit csináljak?
-Látod milyen cuki kezdi az interjút.
April fejezd be!- kiáltottam April-re.Kimentem az ajtón Ian-hez aki nagyon mosolygott rám.
-Szia szépség!- fú most már szépség vagyok?Ez tényleg mindent megtesz azért hogy kiszedjen belőlem pár dolgot.
-Szia mit akarsz?- kérdeztem egy kicsit gúnyosan.
-Nos ültem bent a házban- ja biztos telefonált a magzin szerkesztőjével.- és szembe jutott hogy tudod mi lenne a legjobb hely hogy megismerjük egymást?
-Na mi?
-Elmehetnénk megnézni a Niagara-vízesést.Kiveszünk egy szállodát a közelében egy hétre és elnyaralgatunk.
-Öhm.. nem is tudom még estig eldöntöm majd hívlak hogy mire jutottam.Szia.
-Rendben.Nem is vártam hogy azonnal válaszolj.Majd beszélünk szia.- gyorsan beszaladtam a házba és elmondtam April-nek.
-Mi volt?
-Nem hiszed el mit mondott?
-Mit?
-Hogy menjek el vele a Niagara.vízeséshez egy hétre nyaralgatni.
-Ne???
-Ne bizony.
-Mit mondjak neki?
-Menj el itt az esély hogy megtudd igaz-e amire rájöttél.
-Igen igazad van-Azt mondta hogy hívjam fel ha döntöttem én meglepem átmegyek és közlöm a jó hírt.- otthagytam April-t és Ian házához vettem az irányt.Becsengettem és ő kijött.
-Szia döntöttél?
-Igen döntötte és a válaszom igen.
-Ah megnyugodtam.Holnap indulunk ma kezdj pakolni.
-Oké rendben.Holnap.- most engedtem hogy megcsókoljon mert fura lett volna ha nyaralni elmegyek vele csókolni meg nem engedem.
Reggel korán indultunk.Mikor kiléptem az ajtón hogy mehetünk egy csomó riporter jelent meg az ajtómban és kérdésekkel halmozott.

Úgy álltam ott mint egy szobor honnan ismerhetik egymást?


-Nancy nem lehetne most az a vacsora?
-De lehetne.Csak ti honnan ismeritek egymást?
-Nem lehetne mellőzni a témát?Gyere menjünk.
-Oké menjünk.- az úton Ian egy szót sem szolt.Ki lehet neki Marie ha ennyire elrontotta a kedvét hogy látta?


-Miért nem szólsz egy szót sem?
-Semmiért.
-Ian.....Ki neked Marie?
-Miért érdekel téged ez annyira?
-Mert ha azt szeretnénk hogy legyen ebből a kapcsolatból bármi is akkor el kell mondanunk mindent egymásnak.
-Ó értem szóval te azt hitted hogy én hosszú távra tervezek?Ez csak egy vacsora nem történhet több annál hogy eszünk és megismerjük egymást.Ennyi.
-Állítsd meg a kocsit!- mondtam dühösen.
-Mi miért?- kérdezte Ian de láttam rajta hogy tudja.
-Ki akarok szállni.Nekem ez semmit sem jelent így.Állj meg!
-Oké oké fel ne robbanj!- megállt a kocsival én pedig sírva haza gyalogoltam.Mikor hazaértem Marie rögtön észre vette hogy valami baj van.Bejött a szobámba beszélgetni.


-Mi történt a randin?
-Semmi.Szó szerint semmi.Mond Marie te honnan ismered Ian-t?
-Elmondom neked de ígérd meg hogy Adam-nak erről egy szót sem szólsz.
-Megígérem.
-Szóval Ian a volt férjem.Adam miatt váltunk el.
-Szóval ennyi?Ezt nem bírta kibökni?
-Sajnálom.- mondta Marie majd kiment.Az estém azzal telt hogy szerelmes filmeket éztem popcorn-nal megkoronázva.A film egy April nevű lányról szólt.Erről a névről eszembe jutott az én April-em aki 3 órája azt mondta hogy 10 perc múlva itt lesz.




Marie


-Ugye nem gond ha kimegyek és szívok egy kis friss levegőt Adam?
-Nem persze menj nyugodtan én addig lezuhanyzok.
-Rendben nem sokára jövök.- kimentem a teraszra vártam 2 percet hogy megbizonyosodjak hogy Adam nem jön utánam.Elindultam Ian új háza felé becsöngettem ő pedig kijött.


-Mit akarsz?- kérdezte lenézően.
-Nos tudom hogy rám haragszol de Nancy-t rettenetesen megsértetted.Amióta hazajött csak sír.Mit mondtál neki?
-Csak annyit hogy én nem akarok tőle semmit a barátságon kívül.
-Ian te tetszel Nancy-nek vedd már észre.
-Miért pont te jöttél ide hogy kioktass?
-Mert kedvelem Nancy-t és neki is boldog életre van szüksége.26 éves már lehetne családja.
-Egy feleség csak ront a helyzeten higgy nekem.
-Nancy nem olyan mint én.Gondold át és szerintem megérdemli hogy kérj tőle bocsánatot.
Sziaaa!- mondta majd becsapta az ajtót.Bementem a házba és lefeküdtünk aludni.Valószínűleg Nancy már aludt vagy tévét nézett.




Nancy


Felhívtam April-t telefonon és elmondta hogy az anyjáék hazajöttek és családi vacsorát tartottak.Örültem hisz April már vagy 6 hónapja nem látta a szüleit.De az örömömet ez sem hozta teljesen vissza.Még mindig szomorú voltam azért amit Ian mondott és tett velem.Miközben a gondolatokat emésztettem kopácsolást hallottam az abéakban.Kinéztem és Ian dobálta kaviccsal.


-Mit akarsz?- kérdeztem.
-Bocsánatot kérni.
-Ó tényleg mi lett veled?
-Nem jönnél ki úgy sokkal könnyebb beszélni.
-De kapj el!- mondtam majd ugrásra készültem.
-Nem lenne jobb ha az ajtón jönnél?
-Már késő!- és kiugrottam pont Ian ölébe.Mikor leérkeztem egymás szemébe néztünk és szánk lassan összeért míg csók nem lett belőle.

Elijah elmondta a tervet mi pedig Damon-nel tettük a dolgunkat.A feladatunk az volt hogy veszekedét kellett színlelnünk.Elijah addig odahívta Klaus-t hogy összevesztünk és így több esély van a győzelemre.De addig a többi őstestvér megöli a vámpírőtöket és kihozzák Natalie-t.Persze minden úgy ment ahogy annak mennie kellett és ahogy megbeszéltük.Mi Damon-nel épp indultunk a gyár felé mikor Kalus uánunk szaladt és megállított minket.

-Mi van hülyének néztek?Engem Klaus-t?- mondta Klaus majd leütött minket.

Mikor felketem egy gyárban találtam magam.Gondolom ez lehet az ahol Natalie- t akarta feláldozni. Mikor észrevette hogy felébredtem odajött hozzám.

-Lám-lám felkelt Lauren.Ha szertnéd hogy Damon is felkeljen nem kell mást tenned mint engedelmeskedned.

-Mit akarsz te rohadék?- mondtam és egy szúrós nézést vetettem rá.

-Csak annyit hogy engedd meg hogy a lányod vére az Ősök segítségére follyjon.

-Te nomrális vagy?Szerinted megengedném hogy.....- mondtam volna de valaki hátúlról leszúrta Klaus-t.Az pedig eszméletlenül elájúlt.

-Siess Lauren ez max egy óráji tart addig hozd ki Natalie-t Damon-t felkeltjük de siess.- mondta Elijah én pedig szaladni kezdtem.

-Szia szöszi.-jött a hang hátulról.

-Rebevah.- mondtam és elmosolyodtam.

-Azt hiszed engededem hogy egyedül csináld?- mondta a számomra vicces akcentusával és megölelt.

-Tudod hol van?

-Igen én voltam a "vámpírőr"- mondta mosolyogva.- Itt őrködök míg te kihozod te sies mert Klaus nem marad örökre ezsméletlen.- mondta majd besiettem a szobába hol Natali egy ágy közepén feküdt.Mindnehonnan csövek álltak ki belőle és folyt rajtuk a vér.Láttam aza rcán a szenvedést.Odamentem hozzá és gyengéden kihúztam belőle a csöveket amir ő felébredt.Kicsi kék szemeit rámszegezte és egy mosolyot erőltetett arcára amitől nekem sírnom kellett.Próbáltam egy varázsigét alkalmazni de valahogy nem sikerült majd Rbecah kiabált be bentről.

-Ne is próbálkozz ha varázsolsz visszafelé sül el és akkor meghalsz.- mondta olyan tipikus Rebecah-s beszédhangnemben.Újra Natalie-re koncentráltam.A nykánál tartottam onnan akartam kihúzni a csövet de nem jött ki hanem engem megrázott.

-Rebecah miért rázott meg és miért nem jön ki?- kérdeztem mire az ajtóban álló Rebecah kijött.

-Nem jön ki?De hát az lehetetlen.Az előbb kitudtuk szedni belőle.- mondta majd odalépett Natalie-hoz és megpróbálta kiszedni.Neki kijött.

-Ide vámpír kell.- mondta majd elkezdte kihúzni az összes csövet.-Mi lenne ha kimennél és néznéd hogy jön-e valaki?- kérdezte majd rám nézett.

-De engem megtud ölni Klaus.- mondtam kétségbeesetten.

-Gyors leszek hidd el.- monda majd az ajtóhoz mentem és minden merre figyeltem.De nagy csend volt semmi zaj semmi mozgás.

-Semmi sem történik.Nincs semmi gond.- mondtam majd befelé mentem.

-Ez az általában ilyenkor lesz valami.Menj onnan majd én odállok.- mondta és hátrébb lökött ő pedig beállt az ajtóba.Majd hallottunk egy csörömpölést.-Ennyit a semmi gondról.- mondta gúnyosan majd rámnézett.- Gyorsan szedd ki belőle.- mondta sűrgetően.

-De engem megráz.- mndtam.

-Ennyit bírj ki a lányodért.- mondta és ebben igaza volt.Odamentem és elkezdtem mindkét kezemmel kiszedni a csöveket Natalie-ből.Nem érdekelt mennire ráz csak is rá koncentráltam.Ő csak szomorúan nézett rám mintha ő sajnálná-Pedig nem neki kéne hanem nekem.Én hagytam egyedül akkor azon az estén.mostantól ha haza jutunk élve osem veszem le róla a szemem.Végül sikerült a sok csövet kiszedni belőle.Rebecah gyorsan átvette tőlem és elindultunk kifelé.A nagyterembe értünk ahol felkeltem.Nem volt ott senki csak Damon még mindig eszméletlenül.Majd egyszer csak feludrott.Gyorsan odaszaladtam hozzá és megöleltem.

-Jól vagy?-kérdeztem.

-Igen.- mondta majd a Rebecah karjában lévő Natalie-re pillantott.

-Ez ő?- kérdezte mosolyogva majd felállt és elvette Rebecah-tól és megpuszilta kis arcocskáját.Szegénykém nagyon gyenge volt fehér voltmint a fal és alig bírt élni.

-Ilyen marad?- kérdeztem Rebecah-tól aki rám nézett.

-Nem csak vér kell neki de nem állati.- mondta majd Damon-re nézett.

-Mi bajod úgy ismersz mint aki állati véren élt?Hát nem szóval tudom mi a dolgom. -mondta majd elindult kifelé.Rebecah is követte majd én közben azon töprengtem hol van Klaus és Elijah.Majd kifelé menet előttem termett Klaus.Épp meg akart harapni mikor mögötte Elijah valami folyadékot nyomott belé amitől elájult vagy meghalt nem tudom bitosan.

-Meghalt?- kérdeztem.

-Még nem ebből sokat kell bele nyomnunk de mindig meg kell várnunk míg felébred.Én maradok Kol-lal ti veletek lesz Rebecah és Finn őrizni fognak titeket míg bizosak nem elszünk benne hogy Klaus halott.Most pedig vigyétek és adjatok neki emberi vért aztán hadjátok pihenni.Bármi történjen ne vegyétek le róla a szemeteket.Klaus számára két vámpír gyerek játék.Nyomás.- mondta Elijah a hosszú mondológját majd Damon-nel hazavittük Natalie-t és adtunk neki emberi vért.Rebecah és Kol mintha otthon lettek volna úgy ültek le tévézni enni kedvükre.

Már lassan egy hét telt el azóta hogy kiszabadítottuk Natlie-t.Azóta okat javult.De még minden este és reggel adni kell neki vért hogy életben maradjon.Ami megnyugtat hogy elég már neki állati is szóval nem szoktatjuk rá az emberi vérre.Ami aggaszt hogy Elijah azóta sem hívott hogy Klaus meghalt volna.Kicsit aggódom hogy sikerült kijutnia.

-Nem hívott Elijah?- kérdeztem az ajtóban támaszkodó Kol-tól.

-De hívott de csak annyit mondott hogy rossz az állapota de még él.Sok idő kell még ahhoz hogy meghaljon.De már biztonságban vagytok.- mondta amitől megkönnyebűltem.Ekkor Damon jött le a lépcsőn.

-Most hívott Elijah.- mondta.

-Téged?- kérdeztem lepetten.

-Igen.

-És mit mondott?

-Kol és Rebecah haza mehettek.Vége van.- mondta mosollyal az arcán.

-Meghalt?- kérdezték mind a ketten egyszerre.

-Nem nem halt meg.Valami démon szállta meg a testét ami rosszá tette.Most Elijah megölte azt a démont és most normális lett.- mondta Damon majd a 2 vámpírőrünk már sehol sem volt.Damon ránézett mosolyogva.

-Van egy meglepim.- mondta mosolyogva majd megfogta a kezemet.Kivitt a kertbe ahol volt egy kis faházunk ahol mindenféle szerszámot tartottunk.Bevitt oda ahol anya nézett rám mosolyogva.

-Mi ez?- kérdeztem de Damon már nem volt ott.Csak akkor jöttem rá mi is történik mikor megpillantottam a nagy fehér ruhát.Úristen elvesz.Nem hiszem el.Mondatam magamban majd anya segített felvenni megcsinálta a hajamat a sminkemet és minden egyéb másat.Majd kinyitotta az ajtót és megtekintettem a kertet.Gyönyörű fehér virágok voltak mindenhol és székek voltak kirakva ahol nagy meglepetésemre ott ült Elena és Blair.Egy pillantást vetettem rájuk majd megláttam Őt.Damon-t aki most egész életét hozzám köti.Nagyon boldog voltam.Megállás nélkül mosolyogtam.Majd odaértem Damon-höz megfogta a kezemet és rámosolygott.A pap aki összeadott minket elmondta a hosszú beszédet majd elértünk ahhoz a bizonyos kérdéshez.Persze mind a ketten azonnal rávágtuk az igent.Majd megcsókoltuk egymást.

Este volt alkalmam beszélni Elena-vaé és Blair-rel.Elena-ról kiderült hogy terhes Blair-t pedig faképnél hagyta Chuck egy régi csaja miatt.De szerencsére összejött egy hozzá jobban illő pasival Erick-kel.Az este végén elköszöntünk mindenkitől majd elindultunk a nászútra.Oda ahol házas életünk kezdődik.Sok mindenen mentünk keresztül de végül minden jól alakult.Natalie biztonságban, Klaus normális mi pedig Mr. és Mrs.Stone-ként élhetjük le életünk további részét.

Lisa és Mel egymásról le nem vette a szemét. A rendőrség kinnt állt az épület előtt, körbeállták az épületet. Jason az anyukájával elkapták Emily-t, akit Mel arrébb lökött és majdnem beverte a fejét egy asztal szélébe. Nicol odarohant hozzám, megölelt és a jelenetet nézte.

- Szerbusz Rosie, örülök hogy találkozunk. – mikor Mel megpillantotta Lisa-t, döbbenten szóhoz se jutott, de mostanra már fölfogta a helyzetet és mérglegelte azt. Már nem volt rémült, tudta mit fog tenni. Bár Lisa egy nagyon sötét boszorkány, pechére betanított egy-két dolgot Mel-nek, amit ha visszafele mondd el, akkor sokkal erősebben hat, mert ő természet istennő.

- Hm, én is örülök neked. – mosolygott Mel és Lisa arcán meglepődöttség tükröződött. Gondolom azért, mert arra számított, hogy Mel félni fog tőle. Nem így lett. Jason Elisával az oldalán kivezették Emilít és a rendőrökhöz rohantak. Jasonnek ott tűnt föl, hogy én is ott voltam. Vissza akart rohanni, de a rendőrök nem engedték be. Ezt mind lehetett látni az ablakon keresztül, és mivel nyitva volt az ablak és mit ott voltunk mellette Nicollal, ezért mindent hallottunk. Ettől kezdve minden olyan nagyon gyorsan történt. Nem is igazán tudtam figyelemmel kísérni a történéseket. Egyik pillanatban még a földön feküdtünk, a másik pillanatban pedig a sebeinket látták el egy kórházban. Az orvos szerint agyrázkódásom volt, Nicol pedig pár karcolással megúszta. Az agyrázkódásom miatt bent kellett maradnom, és egész estig Nicollal beszélgettem. Jason küldött egy virágot, de azt írta benne, hogy nem tud bejönni, mert Emily-t vigasztalja. Nicol késő este visszament pár cuccért a lakásomba. Sajnos mivel én Londonban lakom és jelenleg Swansea-ben vagyok, hosszú utazása lesz. Már lassan elmúlt éjféj, amikor hangokat hallottam. Meg vagyok ijedve, fogalmam sincs, hogy honnan jön és a mai nap után félek megnézni. Mintha valaki egy táblán húzná végig a körmét. Biztos csak egy faág kocogtatja az ablakot. Nem lehet. Valaki sikoltott. Egy kislány, és tudom is ki. Kirohanok az ajtón. Egy szőke, loknis hajú kislány áll ott. A ruhája cafatokban lógott, látszott hogy hosszú napon van túl. A kis kezecskéjén karcolt sebek, amiket valószínűleg egy penge okozott amit megmarkolt. A ruhája csupa vér, a haja össze-vissza állt. Félelmetesen emlékeztetett magamra. Amikor anya meghalt, arra a napra. Oda akartam rohanni hozzá, de Mel lépett ki mögűle és megijedtem.

- Ashley... – cümmögött.

- Mi van? Neked doha semmi nem jó. És őt miért bántod? Ártott ő neked? Nála még az is többet árthatott neked akit nem is ismertél. Akárki. De pont őt kell kiszúrnod. – kiabáltam. A végére sírás környékezett. – És én? Én mit ártottam neked?

- Nem segítettél.

- Mégis miben kellett volna?

- Emlékszel? Megmenthettél volna. Csak egy kis varázslat kellett volna.

- Te ezt nem értheted. Ahhoz a varázslathoz embert kellett volna ölnöm. Én nem vagyok képes embert ölni.

- Tudod mit? Még megteheted. Holnap éjfélig maradhatok az élők között, utána vissza kell mennem, de nem fogok. Most bebizonyíthatod, hogy nem kell bántsalak téged, és Emmát se. – bökött a fejével a kislány felé.

- Nem fogok megölni senkit, főleg nem a te kedvedért.

- Rendben. – mondta és egy kést vett elő. – Akkor elintézem én. Bár nem lesz ugyanaz a hatása, de mivel rokon, ezért az ő vére is megteszi. – elindult Emma felé és kétségbe estem, de aztán megláttam Emma tekintetében a rémületet Mel miatt és a bizalmat én felém. A szívem megszakadt. Nem lennék képes megölni senkit, így nem tudnám megmenteni Emmát.

- Oké, bármit megteszek! – kiáltottam még időben. Mégiscsak a kishúgom. Nem tudnám végignézni és hagyni hogy megöljék. – Bármit, csak hagyd őt békén!

Mel elvette a kést Em nyakától. – Rendben, de nem lesz egyszerű ára.

- Nem érdekel, csak engedd őt el és soha többet ne érj hozzá! Ne bántsd se tettekkel, se szavakkal, ne küldj rá senkit, csak lépj ki az életéből!

- Rendben, de cserébe meg kell ölnöd azt, akit én mondok. Csak egy embert, és ha sikerül a varázsige és itt maradhatok, akkor a te életedből is kiszállok.

A torkomban nagy gumó nőtt. Meg fogom próbálni, elvégre megéri. Nem? Nem. Nem érti meg. Ki vagyok én, hogy elvegyem másnak az életét? Mel megérezte a gondolataimat.

- Ne aggódj. Nem fogsz emlékezni semmire.

- Semmire?

- Semmire. Pontosabban. Szinte semmire. Ez a másik feltétel.

- Micsoda? – kérdeztem döbbenten.

- Ne játszd a szőke nőt, Ashley. Az emlékeidre. Minden varázsigére, minden bűbájra, minden ilyenre szükségem van, de sajnos ez együtt jár az emlékeiddel. De úgy fogom elvenni az emlékeidet, hogy magadra emlékezni fogsz. Nagyjából. – húzta el a száját. – És arra is, hogy mi történt veled. Az emberekre viszont... Egyikre se. Anyára se. Csak az emlék lesz meg, hogy te átéltél egy ilyet. Arra is fogsz emlékezni, hogy volt egy párod, Jason, de csak arra fogsz emlékezni, hogy jó volt vele. Hogy soha nem hagyott cserben. Bla-bla-bla. Szóval? Benne vagy? Az emlékeid, és egy kis gyilkosság, cserébe nem ölöm vagy öletem meg Emmát, és téged is békén hagylak. És látva a rémült képedet, még akár hajlandó vagyok Jasont és Emilyt is hagyni. – kis szünet. Nem tudok megszólalni. – Oké, rendben. Elisát is békén hagyom.

-És Nicolt?

Kicsit fura, gonosz mosolyt öltött, de beleegyezett. – Rendben, őt is békén hagyom. – forgatta a szemeit. - Szóval?

- Rendben. – egy könnycsepp futott végig az arcomon.

- Ígéred, hogy nemcselezel ki?

- Ígérem.

- A menet a következő lesz. Emma szépen elmegy a rendőrkapitányságra. Azt mondja majd, hogy nem tudja hol lakik, a nevére sem emlékszik. Addig elveszem az emlékeidet, és utána mondok neked egy időpontot, egy helyet, és akkor megölöd azt a személyt, aki ott lesz. Ha betatod az ígéreted, én is betartom az enyimet. Kezdhetjük?

Nem tudtam válaszolni. Csak bólogattam, és vártam mi következik...

Amikor kinyitottuk az ajtót, egy kislányt láttunk magunk előtt tele sebekkel, amit egy kéz hagyott maga után. Emily sírt és amint meglátott minket, pánikrohamot kapott, de hamar megnyugodott, mert az anyja nem vett minket észre. Az előszobából egyből egy gardrób nyílt balra. Az előszobával szemben egyből a nappali nyílt, ott történt a múltkor, hogy Jason apja elkezdte fojtogatni az anyját és most is ott volt mindenki. Szerencsére Emily a gardróbbal szembeni falnál ült.

- Emily, gyere ide. – suttogtam neki.

- Kérlek Rose, mi értelme van ennek? Ő a kislányod. – kérlelte Jason MelRose-t.

- Én nem akarom őt bántani, mert mint mondtad, ő a kislányom. De olyan emberek vannak a közelébe, akiket ha élnék, nem engednék oda. – magyarázta Mel.

- Ezzel csak ártasz neki. Ő nem boldog így. – Jason mézes-mázos hangon szólt hozzá, hátha megpuhítja. Sikerült neki. Elkezdett sírni.

- Ez nem én vagyok. Én nem… Mi… Istenem. – borult térdre Mel.

- Nyugalom. – valami nagyon nem stimmelt a jelenettel. És igazam is volt. A következő pillanatban a ház valódi kinézete tárult elénk Nicollal, amin mind a ketten ledöbbentünk. A falak vérrel voltak borítva, a szőnyeg csupa vér, minden szanaszét szaggatva. Dulakodás jelei. Annyi vér volt, hogy azon reménykedtem, hogy ne egy emberé legyen, mert akkor az biztos, hogy belehalt. Senki nem volt itt, csak egy boszorkány vágyai voltak. Mel varázsereje lehet akkora, hogy képes legyen hamis valóságot elénk tárni. De a vége boldog volt. Jason vágyai megfertőzték.

- Jason kocsija nincs a garázsban, de mindenhol vér, és lábnyom van. – jelent meg Nicol.

- Itt az ideje felhívni Ricket, hogy nyomoztassa le a kocsi rendszámát.

- Naja… - tárcsáz, és felveszi. Lenyomozza, majd közli, hogy nem talál ilyen kocsit. Nic leteszi. – Nincs ilyen kocsi.

- Tudom, mindent hallottam. Akkor kövessük a véres keréknyomokat. – pillantottam meg az utat.

- Mi van? – kérdezte döbbenten Nic, és arra nézett, amerre én. Döbbent képet vágott, de hamar összekapta magát. Én sírógörcsöt akartam kapni, de nem tudtam sírni. Időm se volt, meg kell találnom őket. Nic látta, hogy nincs minden rendben, és megölelt.

- Megtaláljuk őket.

- Te vagy nekem az egyetlen, akivel nem vagyok egyedül. – mondtam neki, mire mosolygott.

- Na, húzzunk innen.

Beültünk a kocsiba, és elkezdtük követni a keréknyomokat. Hirtelen, egy szálloda mellett eltűntek a nyomok. Leparkoltunk és bementünk kajálni. Végig gondoltuk a dolgot. Elisa kocsija sem volt a garázsban. Kinéztünk az ablakon és lám, ott állt mind a két kocsi. Majd döbbenetemből egy dörrenés rántott vissza.

- Senki ne mozduljon, vagy lelövöm, egy hangot se! – kiáltotta a hang, egy kislányt szorongatva.

- Engedd el őt! – mondta egy másik az ajtón bejőve, és egy fegyvert fogott a nőre. Hirtelen visszaszállt belém az ész, ami Nicollal előbb megtörtént. Ő is a fegyverét fogta és a két személy között vacillált. A nő a fegyvert a férfi mellett álló, síró nőre szegezte, aki csak könyörgött, hogy hagyják abba. Odarohantam a kislányt tartó nőhöz, majd egy varázsige jutott az eszembe.

- Dolorem!! – kiabáltam és a gyertyák lánga erősebben kezdett égni, zöld színűen. A nő elejtette a fegyvert és a halántékához kapott. A szemem követte minden egyes mozdulatát. Kiáltásra nyitotta a száját, és egy hatalmas sikoly jött ki rajta majd vér bugyogott a szájából. Nicol kiabált, hogy hagyjam abba, de nem ment. Csak bámultam a fájdalomtól eltorzul arcot, ami hirtlelen kisimult. Eltűnt róla a fájdalom, és egyenesen a szemembe nézett dühtől fuldokolva.

- Ezt még megbánod. – fröcsögtek a szavak a szájából, és rémülten álltam előtte. Ha bárki egy méternél közelebb lépett hozzám, egyből fuldokolni kezdett. – Angustia! – kiáltotta.

Mintha szétestem volna darabokra. Mindenem fájt, csak kiabáltam és láttam körülöttem a rettegést az arcokon. Egyszercsak a földön voltam és csak Nicol hangját hallottam.

- Praesidio! – próbált védeni, de nem segített. Már éreztem, hogy közel a vég, mikor valaki felkiáltott, valaki, aki sötét mágiát használt.

- Acabi l'aire, quan es perd la consciència! – kiáltotta valaki a hátam mögött. A fájdalom enyhült, a vérem újra száguldozott az ereimben, a levegő a tüdőmbe áramlott, újra jól voltam. – Szerbusz Rosie! Rég láttalak drága barátosném.

- Lisa?! – döbbent le MelRose.

36. fejezet

Nicol valami frappánsabb összefüggésre számított.

- Ennyi? Egy monogram? – nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy a Himnuszt Stephenie Meyer írta.

- Kezdetnek nem rossz! De miért nem hívod föl a barátodat, és kéred meg, hogy küldjön át mindent, amit talál róla. – a barátod szót túlzott rajongással mondtam ki.

- Oké, de a te nővéred, úgy tudtam, hogy jó emberismerő vagy.

- Amikor megtudtam, hogy ő a nővérem nem tudtam azzal foglalkozni, hogy milyen, csak azzal, hogy már nem vagyok egyedül. – magyaráztam.

- Sosem voltál egyedül. – mondta megsértődve. Nicol mindig ott volt nekem, akkor is, amikor nagyon nem volt hangulata az én hisztijeimhez. Arrébb ment, hogy elintézzen egy telefont. Addig körbenéztem, de semmi érdekeset nem találtam.

- Oké, menjünk be az irodájába, addigra mindent össze tud szedni, mert nincs dolga. Egy óra köbö az út.

- Ne haragudj. Nem úgy értettem. – próbáltam bocsánatot kérni, de őt nem érdekelte.

- Tudom Ley! És igazad van, csak fáj. – fordult felém.

- Micsoda?

- Mindegy, hagyjuk. Induljunk.

Miközben félúton megálltunk tankolni és enni, valaki hívott.

- Jason az. Felvegyem? – kérdeztem Nictől.

- Szerintem igen, de hangosítsd ki. – mosolygott. Visszatért belé az élet, amit kiűztem belőle egy háromnegyed órával ezelőtt. Felvettem a telefont és idegesen beleszóltam.

- Mondd Jason!

- Szia Ley, hála az égnek. Figyelj. Tudom, hogy ez hülyeségnek fog hangzani, de ne menj a régi házatok közelébe.

- Tessék? –kérdeztük egyszerre Nicollal.

- Ki van veled? – kérdezte gyanakodva.

- Szia Jason, Nicol vagyok. – Nic soha nem bírta Jasont.

- Szóval hogy érted ezt? – tereltem vissza a témát az eredetire.

- Csak ne menjetek oda. – mondta idegesen, és hallottam Emily hangját, ahogy segítségért kiabál az apjának.

- Mi történt? – kérdeztem aggódva.

- Csak ne menj a ház közelébe. – mondta nekem, majd valaki másnak kezdett ordibálni. – Hagyd őt békén, már eleget bántottad. – Emily ott sírt a telefon közelében, majd egy gonosz kacaj és a vonal megszakadt.

- Te is arra gondolsz, amire én? – kérdezte Nicol.

- Arra, hogy az a kacaj ugyanolyan volt, mint MelRosé, amikor valakivel kitoltunk? Mert ha erre, akkor igen. – Nic csak bólintott, és az ellenkező irányba folytattuk az utunkat, mint kellett volna.

- Rick az, felveszem. – közölte Nic, és kihangosította.

- Hát, nem tudom, miért érdekel téged a múltja, de estig olvasgathatnád. Viszont már meghalt szülésben. Ha valami konkrétat keresel, akkor mondd, mert úgy egyszerűbb lenne kikeresni a sok dolog közül. Van itt betörés, testi erőszak, lopás, gyilkossági kísérlet, és paff, gyilkosság is van. Bűnrészesség…

- Oké, felfogtam. Egy konkrétum kellene. Mit tudsz a lányáról és annak az apjáról? – kérdezte Nic.

- Hát, ha megmondod a nevüket utánuk tudok keresni. – mondta Rick.

- Nem így értettem. Az ő aktájában van valami, hogy bántalmazta őket vagy ilyesmi.

- Nem, vagyis, a gyerek apja egy bizonyos Jason Summer, ő bántalmazta folyamatosan a kislányt, amíg az anya nem volt otthon. Ebben az az érdekes, hogy nem volt a rendőröknek bizonyítékuk a férfi ellen, de távolságtartási végzést adtak ki ellene.

- Ez miért érdekes? – kérdeztem.

- Ki az?

- Csak a barátnőm. Szóval miért érdekes ez? – tért vissza Nic.

- Mert Mr. Summernek makulátlan az előélete. Van egy folyamatban lévő válása, de makulátlan. Nem szoktunk úgy letartóztatni valakit, hogy nincs bizonyítékunk ellene, tárgyi bizonyíték, és makulátlan az előélete. Viszont annak, aki ellene tanúskodott, ennek a bizonyos MelRose-nak elég durva előélete van. Mégis neki hittek. A kislány nem volt hajlandó tanúskodni. Lehet, hogy beszélni kéne, a testvérével. Úgy látom, kettő van neki. Édesanyja meghalt. Édesapja rendőr. Vele élt 18 éves koráig, amikoris elszökött a barátjával Mexikóba, ott találták meg őket, de drogfüggő lett és nem akart hazamenni. Apja ekkor adta fel a jelvényét és a fegyverét, pedig elég híres apja van a rendőrök között.

- Ki az, Horatio Caine? – ráztam a fejem. – Egyébként én a húga vagyok.

- Akkor maga… pillanat. Megvan, akkor maga Ashley Marie Black? – kereste ki a nevemet a papírok közül.

- Igen.

A vonal megszakadt és a kocsi megállt. Nic megállította a kocsit Jasonék háza előtt, és kinyomta a telefont. Még gyorsan elköszönt, csak én nem figyeltem, mert a házat bámultam merev tekintettel.

- Oké, - a kezembe nyomott egy 9 milliméterest. – ha bármi lenne, tudod használni. Kész vagy? – természetesen nem voltam kész. Főleg nem arra, ami bent várt ránk.