Blair Bens
Destiny Woold
Logan Nilson
35. fejezet
A nővérem lánya. Nem is tudtam, hogy van lánya. Mikor megérkeztek a többiek elvonultam a fürdőszobába feldolgozni a hallottakat. Jasonhöz odarohant a… kislánya és hozzábújt. Nézte, miközben én távolodok és rettegést láttam a szemében. Nem értettem az egészet. A fürdőszobában ülve nem sikerült kitisztítani a fejem és értelmezni az történteket.
- Elmegyek sétálni. – mondtam és indultam is. Emily háttal állt nekem és összerezzent a hangom hallatán és odarohant Jasonhöz majd mögé bújt. Az imént azzal vádolt, hogy olyan vagyok, mint az anyja. Ha olyan vagyok, akkor olyan vagyok, mint MelRose, vagyis olyan, mint a nővérem. És ismerve a nővéremet, nem értem miért nagydolog ez. Ezen gondolkodva megfordultam és másfelé vettem az irányt. Mikor megérkeztem a helyre, ahova indultam elfogott a rettegés. Már rég nem jártam a házba, ahol anyával, MelRosesal és anya barátjával éltünk. Furcsa mód, ez volt az a ház, ahol megölték anyámat és a barátját. Még soha nem meséltem el senkinek. A kulcsot a nyakamba hordtam mindig, mert ez a ház rejti a családom összes titkát, az olyanokat is amikről még nem tudok, és most ezért vagyok itt. Mindent meg akarok tudni a nővéremről. A kulcs még mindig illik a zárba, kinyitom az ajtót. A ház 15 éve üresen áll, magányosan. A tapéta le van szakadva, a falak átázva a lyukas tető miatt, de valamiért csodaszép a ház. Megrohamoztak az emlékek. A szép emlékek, amikor kiskoromban itt játszottam, veszekedtem anyával, Mel-lel játszottam, stb. A szemem könnybe lábadt, de erőt vettem magamon. Nem a sebek felszakítása miatt jöttem. Illetve de, csak nem ezeket a sebeket akartam felszakítani. Felmentem az emeletre, a nővérem szobájába, mikor egy fekete köd kezdett felém indulni.
- Tudod Nic, utálom, ha hívatlan vendég vagy. – mondtam a sötétségnek. Az érdekes az egész boszorkány-istennő dolognak, hogy azok az istenek, istennők lehetnek boszorkányok, akik az elemet képviselik. Az emberek teljes tévedésben élnek. Nem négy, hanem öt elem van. A víz, tűz, levegő, föld és a jég. Az emberek azt hiszik a négy elemről, hogy azok a jók. Ez részben igaz, de a jég, az a sötétség. Nicol.
- Én meg nem szeretem, ha ennek a háznak a közelébe jössz. – mondta immáron emberi alakban.
- Most okom van arra, hogy idejöttem. – mondtam. Az öt elem azért van, mert azok képviselik a tágabb elemeket. A föld eleme, vagyis én, a természetet, az újjászületést, az élőlényeket, gyógyítás, ezeket képviselem. A föld eleme az összes úgymond képességgel bír. És vannak azok, akiket képviselek. A szent állatok, akik az újjászületéssel bírnak. A gyógyítással furcsa mód a vámpírok, bár ezek mind kihaltak. Az egyetlen vagyok, értékes, fontos. Nicol az apja miatt olyan amilyen. Ő képviseli a jeget, a hideget, a sötétséget, a bánatot, dühöt, bosszút és minden hasonló dolgot. Ő az, aki mindegyiket tudja használni. Akár másokra erőszakolja az érzést, akár segít megakadályozni a rossz következményt. Ilyenek. Öten vagyunk a három boszorkány ellen. Ennyien kéne legyünk. De csak ketten vagyunk.
- És mi lenne az a nagy dolog? – kérdezte gúnyosan.
- Szerintem MelRose nem az, akinek hisszük.
- Ezt melyik filmből szedted? Vagy tegnap unatkoztál és valami argentin sorozatot néztél? – mosolygott.
- Igen, azt amelyikben a csaj játszik, aki majdnem ugyanúgy néz ki, mint te.
- De az nem én vagyok. Hányszor mondjam még el?
- Hát, ha nem te vagy minek bizonygatod. Én hiszek neked. – mosolyogtam gonoszan.
- Szóval. Miből gondolod, hogy ő nem is olyan kedves, meg rendes, mint amilyennek mutatta magát? – kérdezte Nic témát terelve.
- Hát, van egy lánya. A szülésbe halt bele, ami azt jelenti, hogy lehet tudni, hogy mibe halt bele. A kislánya azt mondta, amikor meg pofoztam Jasont, hogy olyan vagyok, mint az anyja és elkezdett sírni, majd elbújt Jason mögé. Szóval, ebből arra következtetek, hogy nem volt egy jó anya… - húztam el a szám.
- Igen…
- Oké, mit tudsz? – kérdeztem ingerülten. – Mert, hogy valamit tudsz, és nem mondod el nekem, az biztos.
Felsóhajtott. - Nem fogsz itt megtalálni semmit, az biztos. Sőt, ami ebben a házban volt valaha azt sem. Sehol.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem meglepetten.
- Úgy, hogy a drágalátos nővéred elégettetett mindent, ami itt volt egy fazonnal, aki tudta, hogy tarthat távol a háztól. – mondta sértődötten.
- Szóval egy boszorkány volt. – mondtam elgondolkozva, majd Nicre néztem. Felsóhajtottam. – És te tudod ki volt az.
- Igen, de ő nem azért tette, mert ilyen, hanem mert kényszerítették rá.
- Szóval olyan ember, akit szeretek. – gondolkoztam el.
- Mindegy, hogy ki tette, az a lényeg, hogy MelRose-nak miért jó így. Emlékszel még Rickre? – kérdezte.
- Rick Castle? – kérdeztem gúnyosan.
- Haha, nagyon vicces. Nem, Rick Newmanre, a rendőrre. – mosolygott.
- Hohohó, álljunk csak meg, ez egy olyan mosoly volt? – Nic elpirult.
- Igen, de ő talán tud segíteni. Utána nyomozhatnak Melissa Rosalie English-re. – olvasott egy papírfecnit. – Ezt kihagyták. Ilyen névvel én is átneveztetném magam.
- Várj csak, ezt a nevet láttam már.
- Ö, a nővéredet így hívják.
- Nem, nem, nem. Emilynél kutakodtam egy kicsit, amíg ”feldolgoztam”, hogy kihagytam egy hónapot, hogy Jasonnek lánya van…
- A lényeget! – sürgetett Nicol.
- Ott az egyik deszka alatt volt egy csomó boríték, ami Rose-tól volt címezve Lisának.
- És ez mért nagy cucc? Több tucatnyi Rose él a világon.
- Igen, de az egyik képen két kislány állt. Az egyik monogram az volt, hogy M.R.E.